A Kedves olvasók bizonyára kíváncsiak rá, hogy miért éppen a kaktuszok…? Mivel nem most volt, és a sok-sok évnyi kihagyás utáni újrakezdésem sem ma történt, nem nagyon emlékszem pontosan, így ha lehet, részletes leírást ne várjon senki. De hát ki is emlékezne több évre visszamenőleg, hiszen felgyorsult világunkban sokszor még arra sem emlékszünk, mi történt egy héttel ezelőtt. A kezdetekre, a legelejére sem emlékszem nagyon, csak emlékfoszlányaim vannak, de nagyjából 15-20 éve volt, amikor megvettem, vagy megkaptam az első kaktuszomat. Arra pedig már végképp nem emlékszem, hogy mi volt az. Azt tudom, hogy a szülővárosomban, Abonyban a szülői házban kezdődött minden.
Ott, Abonyban volt egy bácsi, Lengyel József. Talán ismertétek, talán nem… Nem tudom, hogy mennyire járt el kaktusz vásárokra – sosem kérdeztem tőle. Kisebb vásárokra a környéken biztosan megjelent. Józsi bácsi volt tehát, akihez jártam tanulni, és persze növényekért. Nagyon szerette a növényeit, és amikor nála voltam, mindig hatalmas örömmel vitt végig a folia sátorban és a kertben. Mindig ügyködött valamit a kaktuszokkal, óvta őket, vigyázott rájuk, szeretettel gondoskodott róluk. Tőle tanultam meg az alapokat. Egy hónapban egyszer biztosan jártam nála. Volt olyan is, hogy egy-egy látogatás után már egy hét múlva újra megjelentem – a kapu felé véve az irányt, mosolyogva jegyezte meg csendesen: „Már megint itt vagy?” – Válaszoltam: „Igen!”
Kinyitotta a kaput, beengedett és mentünk a paradicsomba…
Így kezdődött el ez a szenvedélyem, ez a különleges hobbi. Józsibácsinak köszönhetem, hogy megismerhettem ezeket a csodás növényeket, aki tanítgatott, tippeket és ötleteket is adott. Tőle vettem is és volt, hogy kaptam is növényeket. A gyűjteményem így lassan igaz, de nőtt és nőtt. Vegyesen gyűjtöttem kaktuszokat és más pozsgásokat is. Akkoriban kb. olyan 100 fajta növényből állhatott az akkori gyűjteményem.
Sajnos ahogy beköszöntött a tél, megfelelő hely híjján egy kisebb fólia sátrat készítettem, amibe elhelyeztünk egy automata hőfokszabályozós hősugárzót, ami 5-10 fokra volt beállítva. Azonban az eszköz valószínűleg nedvesség hatására zárlatot kapott és az egész gyűjteményem odaveszett. Ez el is vette a kedvem az egésztől egy jó időre, és egészen 2023-ig szünetelt ez a hobbi.
A 2023-as újraindulásom egy pár évvel azelőtt vásárolt Agave Americana miatt indult el, amit még – már nem is tudom, hogy hol vásároltam – az egri albérletben tartottam.
A panel lakás nem éppen a legmegfelelőbb hely egy pozsgás számára, legalábbis elég körülményes egy ilyen helyen kaktuszokat és pozsgásokat nevelni. Nem is sikerült jól, mert jól meg is nyúltak, el is vékonyodtak a levelei – igaz, nem is foglalkoztam vele úgy igazán.
Kiköltözve a jelenlegi lakhelyemre is csak pakolásztam pár évig ide-oda, néha megöntöztem, éppen amikor eszembe jutott, vagy az utamba került.
Kiköltözésem után nemsokra rá vettem egy kaktuszt, ami nagyon megtetszett. Emlékeim szerint az egri Tesco virágboltjában láttam meg.
Hazavittem, és beállítottam az Agave mellé, aki szenvedett, de küzdött az életéért, és 2023 volt az az év, amikor már nem bírtam tovább nézni, hogy ilyen rosszul néz ki. Nem hagyhattam úgy. Ezután vettem még a többi kaktuszt is újrakezdésként (lásd.: a képeket) és szereztem még jó pár télálló Opuntia-t, mert szerettem volna egy sziklakertet, amivel feldobom az amúgy elég szellős és sivár udvart.
Éppen ez adta az ötletet, hogy kiültetem az Agave-t is a kertbe. És láss csodát! Elkezdett fejlődni, és mára már annyira szép, hogy már több sarjat is hozott. A levelei szép húsosak, az alakja is és a színe is egy Agave-hoz méltó!
Azóta pedig már elég sok új kaktuszt és pozsgást is beszereztem, jelenleg 290+ növényem van vegyesen (lásd.: a táblázatot). Nem nagy gyűjtemény még, de büszke vagyok rá, annak ellenére, hogy egy-kettő ez idő alatt is elpusztult.
Egyébiránt, hogy a kérdésre is válaszoljak, mégpedig, hogy miért éppen a kaktuszok, röviden annyit mondanék, hogy azért, mert megannyi számos alak, méret, szín, tövisezettség és persze a virág… Mert bizony egynémely faj, nemzetség nagyon szép és sok virággal is meg tudja örvendeztetni a tulajdonosát – már ha megfelelően tud róluk gondoskodni.
Így kezdődött tehát. És most folytatom, mert ha egyszer az ember rákap, nem tudja abbahagyni. Olyan ez, mint egy szenvedélybetegség, annyi különbséggel, hogy ez annál sokkal jobb!
U.I.: Így utólag is köszönöm szépen Józsibácsinak – aki már azóta itthagyott minket -, hogy időt szánt rám, tanítgatott és foglalkozott velem!
